Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bruce Willis életrajz

2010.01.02

 

Bruce Willis

 

Kép

Teljes neve: Walter Bruce Willis

Született: 1955. március 19.

Születési helye: Idar-Oberstein, Ny-Németország

Végzettség: Montclair State College

Családi állapot: elvált (ex-feleség Demi Moore)

Gyermekei: Rumer, Scout, Tallulah

 

 

   Walter Bruce Willis 1955. március 19.-én Idar-Oberstein-ben (volt Ny-Németország), egy katonai bázison született. Apja David hegesztő és gyári munkás volt, aki a hadseregből való leszerelése után a családjával együtt visszaköltözött New Jersey-be.

 

   New Jersey-ben Bruce-nak - a négy gyerek közül a legidősebb - aktív gyermekkora volt. Mindig is csavargó süvölvényként jellemezték, aki dadogott és csak a színpadon, közönség előtt volt képes könnyen előadni magát. Ezen oknál fogva a főiskolai éveit is a dráma színjátszó-csoport és a diákönkormányzati elnökség határozta meg.

 

   Tanulóéveit követően Willis apja nyomdokaiba lépett és elszegődött a Du Pont gyárhoz dolgozni, ahol a munkások szállítása volt a feladata. Miután meggyilkolták az egyik munkatársát, és a bárokban általános jelenséggé vált a vérontás, úgy döntött, hogy otthagyja a gyári állását. Willis felfedezte, hogy tehetsége van a harmónikázáshoz és sokáig játszott a Loose Goose nevű R&B bandában.

 

   Később a testőri munkáját is lemondta (jelenleg egy testőr szerepét játsza az Unbreakable c. filmben) és úgy döntött, hogy visszatér az igazi szenvedélyéhez: a színészethez. Beiratkozott a Montclair State College drama szakára, ahol szerepet kapott a "Macska a forró háztetőn" című klasszikus műben. Az ambicíózus fiatalember végül úgy döntött, hogy otthagyja az iskolát egy gyümölcsözőbb filmbeli szerepért, s nekivágott New Yorknak.

 

   Késöbb Willis másodállásban visszatér a bárok-szinpadára, hogy összebarátkozzon a sztárokkal. Rengeteg meghallgatás után, végül Willis-nek sikerül debütálnia egy off-Broadway produkcióban, az "Ég és Föld" című darabban. Még több tapasztalatot szerzett, és még nagyobb nyilvánosságot kapott a "Fool for Love"-al, a kurta szerepével a Miami Vice tv-sorozatban és a Levis reklámokkan való szereplésével.

 

   Willis a legnagyobb áttörését a siker felé az ABS Moonlighting c. sorozatában aratta mint a jószövegű David Addison, annak ellenére, hogy a gyártásvezető egy jóval tapasztaltabb színészre osztotta volna ezt a szerepet. Willis-nem és Cybill Shepherd-nek köszönhetően a Moonlighting szenzáció lett és csak 4 év szexuális izgalom és magas nézettség után áldozott le a csillaga.

 

   A " Nem látni és megszeretni" c. vígjátékbanban való szereplését követően, 1988-ban Willis rátalált arra a szerepre, ami a továbbiakban védjegyévé vált - a "Drágán add az életed" c.akciófilm John McClane nyomozójára. Később a hangját adta a "Nézd csak ki beszél már" című komédiához és 1990-ben ismét feltűnt a "Drágán add az életed" folytatásában.

 

   Sajnos, úgy tűnt, hogy Bruce Willis karrierje derékba tört. Egyremásra következő filmecskékben szerepelt, mint a Hiúságok máglyája, Hudson Hawk, Jól áll neki a halál, és az Árral szemben (a bájos Sarah Jessica Parkerrel), de széleskörben csak mint a szexi Demi Moore férjét ismerték.

 

   Szerencsére az 1991-es akcióhős szerepe "Az utolsó cserkész" c. filmben elég erőt adott ahhoz, hogy kijusson a mélypontról és mint sztár újrakezdje. Butch Coolidge szerepe a kultikus "Ponyvaregény"-ben volt az az ütés, amely megmentette a karrierjét. 1994-es kiemelkedő alakítás követte a "Senki bolondjá"-ban, majd visszatért az alapfilmhez, a kasszasikert arató "Drágán add az életed 3"-ban játszotta ismét John McClane szerepét. Csillagja újra felfelé ívelt az olyan sikerfilmekkel mint a "12 majom" Brad Pittel, "Az ötödik elem" oldalán a tökéletes Milla Jovovich-csal, vagy a kasszasiker "Armageddon". Bár ez utóbbi inkább dollármilliókat jelentett, mint értékes filmet, csakúgy mint a Sakál és a Mercury Rising.

 

   1999-ben megkapta a főszerepet a Vonnegut-regény filmadaptációjában, a "Bajnokok reggelijé"-ben, s beléphetett a 20 millió dollárosok klubjába a "Hatodik érzék" c. filmben játszott vérfagyasztó szerepéért. A rekordokat döntő, sok kritikát kiváltott filmben Willis Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichiátert alakítja, s ezt tekinthetjük eddigi legjobb színészi teljesítményének.

 

   Ugyanabban az évben együttjátszott Michelle Pffeifferrel a "Veled vagy nélkülem" c. filmben, s ő volt a főszereplője a lehangoló "Bérgyilkos a szomszédom" c. filmnek is. Ez utóbbi forgatása alatt került baráti viszonyba a "Barátok" c. sorozat sztárjával Matthew Perry-vel, ami vezetett Willis Emmy-díjas visszatérő szerepéhez az NBC sikeres helyzetkomédiájában. A színész melléteheti ezt az Emmy-díjat az 1987-es Emmy-jéhez, melyet a Moonlightimgban nyújtott alakításáért kapott, csakúgy mint a tv-sorozatban játszott Legjobb Színésznek járó Golden Globe-díjat, ugyanazon szerepért.

 

   Willis legutóbb a nyári Dismey-filmben a "Kölyök"-ben volt látható, valamint legyőzhetetlen David Dunnként M. Night Shyamalan "Unbreakable" c. filmjében.

 

   A "Moonlighting"-sorozat óta a bulvársajtó kedvence, ám igazán akkor volt övé az összes főcím, amikor 1998-ban 13 év házasság után elvált Demi Moore-tól. Három közös gyermekük van: Rumer Glenn, Scout LaRue és Tallulah Belle. Willis legutóbbb romantikus kapcsolatba került egy spanyol modellel/üzletasszonnyal, Mario Bravo Rosadoval.

 

   Willis részvényes a haldokló Planet Hollywood étteremláncban, s napjaink egyik legerősebb hollywoodi sztárjának tartják. Hart "War and Bandits" c. filmjében lesz legközelebb látható.