Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ashlee Simpson életrajz

2010.01.03

 

 

Ashlee Simpson

 

 

Kép

Ashlee Simpsont valószínűleg akkor is mindenki ismerné, ha soha nem kezdett volna énekesi karrierbe. Jessica Simpson kishúgának azonban nem volt elég, hogy nővére oldalán neki is kijutott a dicsfényből. Először énekelni kezdett, aztán a sikeren felbuzdulva egy valóságshow keretein belül tárta a világ elé mindennapjait. Majd újabb lemezek következtek, hogy végül felkerüljön az i-re a pont: manapság Ashlee-t, mint a Fall Out Boy-os Pete Wentz feleségét irigyli a világ.

 

A Simpson lányok az amerikai Texas államban születtek, csak akkor költöztek Californiába, amikor Jessica lemezszerződést kapott. Nővére sikere persze Ashlee életét is befolyásolta. Az Angyalok Városában először reklámfilmekben szerepelt, majd nővére háttértáncosa lett. Ezzel párhuzamosan pedig továbbra is filmezett. A reklámok után a televíziós sorozatok következtek: először epizódszerepek, majd kisebb mellékszerepek jöttek, míg végül útja a Hetedik mennyország című sorozatig vezetett, amelyben 2002 és 2004 között játszott (érdekesség, hogy ebben a sorozatban Ashlee-hez hasonlóan szerepelt egy másik énekes sztár testvére is, mégpedig Nick Carter öccse, Aaron).

 

A zenei karrierje is a filmezéshez kötődik. Legelső dalát egy film soundtrackjéhez készítették, majd megkapta első lemezszerződését. 2004-ben jelent meg debütáló lemeze, az Autobiography. Ashlee az album valamennyi dalában közre működött, mint szerző. Közben fel-feltűnt testvére, Jessica valóságshowjában, de mint újonnan berobbanó sztár, később ő is saját reality-t kapott az MTV-n: ez volt az Ashlee Simpson Show, amiben a zeneírás a felvételek és a koncertek mellett belepillanthattunk Ashlee magánéletébe is.

 

2005-ben indult élete első turnéjára az Egyesült Államokban, amelynek végén a Cosmopilitan címlapján tűnt fel. Persze a filmes karrierjét sem adta fel. Még 2004-ben részt vett egy független film készítésében, ami viszont nem részesült túl jó fogadtatásban. Ashlee-t még Arany Málna díjra is jelölték, mint az év legrosszabb női mellékszereplőjét, a negatív kritikákat viszont ellensúlyozta, hogy addigra megjelent második lemeze, az I am Me, és mind az album, mind az arról kimásolt kislemezek igen jól szerepeltek a slágerlistákon. A lemezen Ashlee szokásos, rockos zenéje mellé beférkőztek a ’80-as évek ízei is.

 

A zene mellett később a filmezés helyett a színház felé fordult, bár itt sem ért el nagyobb sikereket. 2008 elején aztán megjelent harmadik albuma, májusban pedig házasságot kötött a Fall Out Boy basszusgitárosával, Pete Wentz-cel, úgyhogy ezek után is biztosan fogunk még hallani róla.

 

 

Album(ok):

 

2004:Autobiography

2005:I Am Me

2008:Bittersweet World